Román sztori
Rekordnagyságú kártérítés egy amputált végtag miatt
Romániában példátlanul magas, egymillió euró kártérítés kifizetésére ítélte a román legfelső bíróság az országutakat és autópályákat kezelő hatóságot, amiért az gondatlanságból elhanyagolta egy út megjavítását, ami balesetet okozott, és emiatt egy fiatal nő elvesztette a fél karját.
2014.06.12 03:30MTIElena Ghegeliu barátjával 2006-ban Brassó fele utazott az országúton, amikor hirtelen eléjük vágott egy szemből közlekedő gépkocsi. Az ütközés elkerülése érdekében a nő barátja félrerántotta a kormányt, a gépkocsi az út menti korlátnak csapódott, amelyből egy nagyobb fémdarab a kocsi ablakán keresztül a nő karjába állt bele. A baleset következtében a nő elvesztette sérült karját, mert az orvosoknak amputálniuk kellett a végtagot.
A nő 2012-ben perelte be a hatóságot, miután a szakértői vizsgálatok alapján kiderült, hogy a korlát és a fémdarab nem volt megfelelően rögzítve, és emiatt sérült meg menthetetlenül karja.
A bukaresti törvényszék első fokon megalapozottnak találta a fiatal nő panaszát, és egymillió euró kártérítést állapított meg, amit a román fővárosi ítélőtábla másodfokon 200 ezer euróra mérsékelt. Arra hivatkoztak, hogy a rokkantság ugyan megnehezíti az áldozat életét, de nem vesztette el teljes mértékben önálló mozgás- és munkaképességét. Ezt a döntést bírálta felül szerdán a legfelső bíróság, amely helyben hagyta az első fokú ítéletet, miszerint a hatóság egymillió euró kártérítés kifizetésére köteles. A hatóság a szerdai döntést követően közleményben jelezte, hogy tiszteletben tartja a jogerős ítéletet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06