Régen rettegett a kutyáktól
Béres Alexandra kutyaterápiával "gyógyult"
Béres Alexandra rettegett a kutyáktól. Ma már nem tudja elképzelni az életét négylábú barátja nélkül. Most pedig egy kutyaotthonba látogatott, hogy 200 kiló szárazeledelt adjon át.
Kutyaotthont segített meg Béres Alexandra
„Terápiás céllal vásároltam az első kutyusomat, ugyanis szó szerint rettegtem az ebektől. Tudtam, hogy ez így nem maradhat, így a kutyavásárlás mellett döntöttem. Ma már nem tudom elképzelni az életemet állatok nélkül. A kislányom lassan öt éves lesz, és már megtanulta tőlünk, hogy kell bánnia a háziállatával. Minden reggel, ahogy felébred, odabújik és megsimogatja Zoét, a boxerünket.
Ez a rituálé kettőjük reggeli kis szertartása. Ezen kívül mindig figyel arra, hogy nem szomjas vagy éhes a kutyus, és szívesen részt vesz a közös sétáltatásban. A kislányom igazi barátként tekint a kutyánkra” – meséli a második babáját váró Béres Alexandra strong>.
„A természet és az állatok iránti tiszteletre és szeretetre a kicsik nagyon fogékonyak, ezért már gyerekkorukban példát kell mutatnunk nekik. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy gyerekcsatorna a felelős állattartás és a környezettudatos nevelés mellé álljon, hiszen a kicsiket leginkább a meséken keresztül lehet elérni. A Minimax programjait és kezdeményezéseit, főleg a mai, felelős álltartásra felhívó rendezvényét példaértékűnek tartom” – mondja a fitnessguru.
Lipcsei Betta, aki 1 éves kisfiával, Krisztiánnal érkezett a mesecsatorna rendezvényére, szintén szívügyének tartja az állatok védelmét. „Maximálisan támogatom a Rex kutyaotthon elveit. Fontosnak tartom, hogy az állatvédelmet a megfelelő szintre emeljük Magyarországon és megtanítsuk a kicsiket és nagyokat egyaránt az Élet tiszteletére. Vidéki lány vagyok, így számomra teljesen természetes az állatok jelenléte a mindennapokban, nem emlékszem olyan időszakra az életemből, amikor ne lett volna kutyám vagy macskám. Sőt, a szüleim azon sem lepődtek meg, ha egy talált kisállattal állítottam haza. Rendre megmentettem az összes élőlényt, ami az utamba került” – nevetett a Sport TV műsorvezetője.
„A kisfiam egyelőre még játékként, leginkább plüssfiguraként tekint az állatokra. Ő még abban a korban van, hogy menekül tőle minden kutya, macska. De biztos vagyok benne, hogy ő is szeretni és tisztelni fogja az állatokat, hiszen ezt a példát látja szüleitől, nagyszüleitől.”
A sztárokkal és a JMK Óvoda nagycsoportos ovisainak közreműködésével megrendezett játékos délelőttön nemcsak a gyerekek, de az örökbefogadásra váró kutyusok is különleges meglepetésben részesültek: Picicica és Macikutya, a Minimax figurái 200 kg szárazeledellel ajándékozták meg a Rex állatsziget négylábú lakóit.
Matuz Krisztián és négyéves kisfia, Kristóf is nagyon élvezte a szórakoztató programokat. „Kutyát simogattunk, kecskét etettünk, kis rókákat nézegettünk – a REX állatsziget igazi Kánaán a gyermekek számára. A szeretet és a ragaszkodás, amit egy kutyától kapunk, fantasztikus nevelő hatással bír a gyermekekre is. Pont ezért szeretjük a Minimax állatos meséit is, jelenlegi nagy kedvenc a Pound Puppies, mindig együtt izgulunk a kiskutyák újabb kalandjain” – mondta a Sport TV munkatársa.
A Minimax nemcsak a családbarát eseményein, de mesesorozataival is tanítja a kicsiket a felelős állattartásra és a környezet szeretetére. Júniusban a legjobb mesesorozatokkal készülnek, minden hétvégén másfél órán keresztül izgulhatnak a gyerekek a Léna Farmja, a Pound Puppies valamint az Állati küldetés legújabb kalandjain.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06