Kézfertőtlenítőt kevert a vízbe
Megmérgezte a tanára italát, mert nem mobilozhatott óra közben
Gyilkossági szándék gyanúja miatt letartóztattak egy 14 éves diákot, akit azzal vádolnak, hogy meg akarta mérgezni a tanárát. A gyerek balesetnek szerette volna beállítani a szándékos kotyvasztást.
2014.05.23 11:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Keerati
Gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatták azt a 14 éves floridai diákot, aki tanárának akart ártani, amikor az italába kézfertőtlenítőt kevert. Az esetről csak annyit tudni, hogy kedden kezdődött egy Polk megyei, közelebbről meg nem nevezett város iskolájában. A diákra a tanár többször is rászólt, mert óra közben használta a mobiltelefonját, majd másnapra egy felügyelőt hívatott, hogy látogassa meg az osztályt tanítás közben. Amikor szerdán megérkezett, Ana Morejon kiment vele a folyosóra, hogy az osztályban tapasztalható viselkedési problémákról beszéljen vele.
Közben a nebulók felsorakoztak az ebédhez, és ahogy elhaladtak az asztal mellett, az egyik fiú észrevette, hogy a tanárnő az asztalon hagyta a kupakkal lezárható vizespoharát, mellette pedig egy pumpás kézfertőtlenítő állt. A vádlott a többi diák elmondása szerint a vegyszerből két adagot pumpált közvetlenül a pohárba, majd felvette a poharat, és körkörös mozdulatokkal elkeverte a fertőtlenítőt a vízzel. Ezt követően az osztály a felügyelővel ment át az ebédlőbe, Morejon pedig az osztályban maradt.
Ahogy beleivott a poharába, azonnal érezte a furcsa, virágízű aromát, de nem volt biztos a dolgában, ezért még egyet kortyolt belőle, ami megerősítette a gyanúját. A kérdőre vonás hatására két gyermek elmondta, mit tett a társuk, aki viszont azzal próbálta mentegetni magát, hogy a rendőröknek azt mondta, csak véletlen baleset történt. Korára tekintettel nem került előzetes letartóztatásba, de a későbbiekben meg kell jelennie a kihallgatáson - számolt be a News13 című amerikai hírportál.
Kapcsolódó írások:
- Házasságra kényszerítették a 14 éves kislányt - megmérgezte a férjét (meg annak három barátját)
- Nikotinmérgezéstől múlt ki a kutya: e-cigi patronját rágta szét
- Ételmérgezés döntötte le a színpadról Justin Biebert
- Szilágyi Áron senkit sem mérgezne meg a konyhában
- Terhes barátnőit mérgezte a három vetélés miatt féltékeny nő
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


