Egy erdei úton dobták ki a hüllőt
Ki akarta nyújtóztatni a lábát, és egy 2,5 méteres pitonba rúgott
Alighanem legközelebb kétszer is meggondolja a sofőr, hogy egy-egy hosszabb út alkalmával hogyan és hol nyújtóztatja ki elgémberedett végtagjait: egy erdőn áthaladva egy 2,5 méteres pitonba botlott.
2014.04.29 18:29ma.huVérfagyasztó élményben volt része egy meg nem nevezett osztrák sofőrnek, amikor egy hosszabb út során Bécstől mintegy 100 kilométerre nyugatra úgy döntött egy erdőn keresztülhaladva, hogy egy rövid sétával mozgatja át elgémberedett tagjait. A séta azonban annál is rövidebbre sikerült, mint tervezte, mert alighogy kiszállt a kocsiból, 2-3 lépés után egy 2,5 méteres pitonba botlott.
A jutazsákba csomagolt hüllő még életben volt, a sofőrnek viszont az volt a nagy szerencséje, hogy a hőmérséklet túl hideg volt a kígyónak, ezért szinte teljesen mozdulatlanná dermedt. A rémült sofőr azonnal értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve megállapították, hogy valóban egy élő óriáskígyót dobott ki valaki az erdőben, majd felhívtak egy állatvédelmi szakembert, aki átmenetileg abba a kisállatkereskedésbe vitte a kígyót, ahol dolgozott.
A rendőrség jelenleg még mindig keresi a tulajdonost. A dermesztő felfedezést még múlt héten tették, de csak hétfőn hozták nyilvánosságra az esetet, és azt remélik, hogy a sajtóban megjelent felhívás hatására talán lesz valaki, aki információval tud szolgálni, hogy kié lehetett a kígyó és miért így szabadult meg tőle - számolt be az Austrian Times című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06