Elszaporodott kígyók
Nincs újabb pitonvadászat Floridában
Nem ismétlik meg Floridában azt a nagyszabású közös pitonvadászatot, amelyet az elszaporodott kígyófaj megrikítására szerveztek januárban és februárban.
2013.11.18 20:46MTIAz év elején mintegy 1600 embert vonzott a floridai közös kígyóvadászat. Hatvannyolc hüllőt ejtettek el, a leghosszabb állat négyméteres volt.
A floridai hal- és vadvédelmi hatóság szóvivője hétfőn közölte, hogy a közös vadászat elérte a célját, azt, hogy a közvéleményben tudatosítsa a pitonok elszaporodása jelentette problémát, de hasonlót nem szerveznek a jövő év elejére.
Helyette az állam a már működő programjaira helyezi a hangsúlyt, engedéllyel rendelkező vadászokat fog képezni, és olyan embereket, akik a pitonok lakta térségekben dolgoznak rendszeresen. Utóbbiak feladata az lesz, hogy jelentsék az egzotikus hüllők jelenlétét a hatóságoknak.
Floridában komoly gondot okoz a pitonok elszaporodása. A kígyónak nincs természetes ellensége, viszont bármit megeszik, ami az útjába kerül, és nagyon szapora. Az államban tiltják háziállatként történő tartását és eladását, a szövetségi törvények szerint behozatala és államok közötti kereskedelme is tiltott.
Az elmúlt 12 évben mintegy kétezer pitont öltek meg Floridában a hivatalos statisztika szerint, arról azonban nincs adat, hogy hány példány él az Everglades mocsárvilágában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


