Rengeteg nevetés vezetett az első csókig
Sokáig vártak, de végül elcsattant a csók Détár Enikő és Hujber Feri közt
Nagyon sok nevetés előzte meg, de végül mégiscsak elcsattant az első forró csók Détár Enikő és Hujber Feri közt - és valószínűleg még sok fogja követni. Drukkolunk, hogy így legyen!
2014.04.16 14:15ma.huDétár Enikő és Hujber Ferenc egy párt alakít A kaktusz virága című zenés darabban, ahol a fogorvost és asszisztensét játszó két színész végzetesen egymásba szeret.
A két ismert színész életében először alakít szerelmes pár, a mára már klasszikussá vált színdarabot ezúttal a Bánfalvy Stúdióban mutatják be. A történet egy fogorvosról és annak asszisztenséről szól, akik bár nem alkotnak egy párt, mégis úgy viszonyulnak egymáshoz, mint férj és feleség, egymás hosszas kerülgetésének mégis csak a darab végére születik meg az eredménye, a nagy egymásba szeretés.
A darabot egy csókjelenet zárja, ám ez a próbákon többnyire nevetésbe fulladt.
„Azért gondoltunk Hujber Ferencre a darab kapcsán, mert a Nagy Duettben brillírozott, sőt egy másik musicelben, a Madách Színházban is zseniálisan szerepel. Úgy tűnik, az éneklés mostanában megtalálja őt. Détár Enikő pedig szintén fürdőzik a szerepben. Mintha kicserélték volna, felszabadult, vidám és élvezi az életet” – mondta a darab producere, Bánfalvy Ágnes, aki megjegyezte, az április 26-i budapesti premieren egészen új köntösben: áthangszerelve, élő jazz zenekarral, vokállal, táncosokkal csendül fel A kaktusz virága.
A RaM Colosseum pedig nagy örömmel adott helyet a színdarabnak.
„Akárcsak Stéphanie, úgy én magam is elég fegyelmezett életet élek. Én azonban a szélsőségeimet a színpadon élem ki, és nem a civil életben” – tette hozzá Détár Enikő, aki szerint A kaktusz virága egy nagyon izgalmas történet, amit rengeteg humorral, nagy szenvedélyekkel és nagyszerű zenével tálalnak a közönségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06