Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
Hujber Ferinek az utóbbi időben rengeteg munkája volt: a filmek és a sorozatok egymást érték, így viszont nagyon kevés időt tudott együtt tölteni a családjával. A helyzet pedig napról napra rosszabb lett, bár Noel közelségét érezte, hiszen együtt alszik kisfiával, de Cynthiára kevés idő jutott.
9 hónap után tudott romantikázni Hujber Feri és Cynthia 
„Azt az évek során már megszoktuk, hogy külön utakon járunk a munkánk miatt, azt viszont még nem és nem is szeretnénk megszokni, hogy otthon se találkozzunk, mert én hajnalban kelek és késő este érek haza" – meséli Hujber Feri – "és ez így megy már 9 hónapja".
"Bár sosem panaszkodtam a sok munka miatt, Cynthia pedig türelmesen várt, mégis vágtam a centit, hogy mikor lesz már szünet, amikor mindent megadhatok a feleségemnek” – tette még hozzá.
Feri és Cynthia tehát már 9 hónapja nem tölthettek hosszabb időt kettesben, de most végre elutaztak egy hosszú hétvégére egy mesés szállodába Egerszalókra.
„Cynthiát egzotikus lánynak tartom több mint 9 éve, és egy ilyen gyönyörű lányt megilleti az 1001 éjszaka világa, ezért úgy gondoltam, meglepem. Nagy titokban megszerveztem neki egy romantikus utat Marokkóba – ráadásul ezért a marokkói élményért csak Egerszalókig kellett kocsikáznunk!" – nevet Feri.
"A szálloda rögtön elvarázsolt minket, ránk fért, hogy végre csak egymással foglalkozzunk. Sokat pihentünk, élveztük a szeánszokat, a wellness programokat és a finom marokkói mentateát" – folytatta a népszerű színész.
A pár kéz a kézben sétált a parkban, és amíg Cynthia a bambuszrudas és a csokoládés masszázst élvezte, addig Feri a vendéglátójukkal, Abdullal Hammam-béli gőzszeánszon vett részt. Este pedig a Dubai kertben költöttek el egy finom, hamisítatlan arab vacsorát, hozzá pedig shiraz bort ittak, amivel itt találkoztak először, és rögtön a borkedvelő Feri kedvencévé vált.
Az ismert pár egyhangúan vallja, hogy szükség van ilyen gyermekmentes napokra, mikor mindkét szemük a másikra szegeződhet és leshetik egymás kívánságát.
Nézze meg, hol töltötték a romantikus hétvégét Hujber Feriék: a videóhoz KATT ide!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


