"Nem haragszom rád"
27 éve a vécében hagyták, most megtalálta a szülőanyját
27 évvel a születése után sikerült megtalálnia egy amerikai lánynak a szülőanyját, akiről kiderült, hogy 17 évesen megerőszakolták, ezért titkolta el a gyermek létezését és ezért hagyta el.
2014.03.27 07:50ma.hu
Katheryn Deprill mindössze néhány órás volt, amikor 27 évvel ezelőtt rátaláltak a pennsylvaniai Allentown egyik gyorséttermének vécéjében, sokáig "Burger King Baby" néven emlegették őt a sajtóban. A fiatal nő tudta, hogy nem a valódi szülei nevelték őt fel, és sosem adta fel a reményt, hogy egyszer megtalálhatja azt a nőt, aki a világra hozta őt, és talán azt is megtudja, miért hagyta el őt annak idején. A hivatalos keresés azonban nem vezetett eredményre, a hatóságok annak idején nem bukkantak rá az ismeretlen újszülött anyjára.
Katheryn azonban egy hónapja új módszerrel próbálkozott: a Facebookon tette közzé felhívását, melyben néhány főbb részletet közölt a születéséről, köztük a dátumot és a helyszínt, ahol rátaláltak. "Azt akarom, hogy tudja, nem haragszom rá azért, amit tett, de rengeteg kérdésem van, amit fel szeretnék tenni neki, és szeretnék kapcsolatot kialakítani a biológiai anyámmal" - írta a közösségi oldalon.
Bár anyja megtehette volna, hogy továbbra is titokban tartja a kilétét, miután eljutott hozzá az üzenet, ő azonban úgy döntött, közel 3 évtizede őrzött titkát felfedi, és megkereste a lányát. Elmondta, hogy mindössze 17 éves volt akkor, amikor Katherynt megszülte, egy külföldi útja során erőszakolták őt meg, akkor esett teherbe, és még szülei elől is eltitkolta az állapotát. Amikor elérkezett a szülés ideje, olyan helyet keresett, amiről tudta, hogy időben rá fognak találni a babára. "Megcsókolta a csecsemő homlokát... és elment" - mondta Jim Waldron ügyvéd.
Az újraegyesítésen jelen volt Katheryn örökbefogadó anyja, és a vérszerinti anya férje is. "Elhagyott valahol, ahol tudta, hogy meg fognak találni. Nem akart eldobni engem" - idézte Katheryn optimista szavait a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06