New York közepén szült meg az anyuka
"Istenem, itt a baba!": az utcán jött a világra a kislány
Még a taxit sem volt ideje megvárni az új jövevénynek, annyira sietett a világra jönni, édesanyja így szó szerint New York utcáján, a ház portására támaszkodva a járdán szülte meg a kislányt.
2014.02.26 11:29MTI
Fotó: freedigitalphotos.net
A járókelők segítségével az utcán, lakása előtt hozta világra kislányát egy New York-i anya, mert a baba "a taxit sem tudta megvárni". A 39 éves, kétgyermekes Polly McCourtnak hétfő délután lakásából az utcára indult. Az előcsarnokban érezte, hogy elfolyt a magzatvize, a társasház portása azonnal hívta a taxit. A járdára lépve döbbent rá, hogy nem lesz ideje megvárni a kocsit. Kislánya, Ila Isabelle a járdán született meg, délután 4 óra körül - tudósított a New York Daily News online kiadása.
Az anya a portás lábára támaszkodott, miközben a baba kibújt. Több járókelő is a segítségükre sietett, míg a mentő és a rendőrség nem ért oda időben - mesélte egy szemtanú az esetet a Fox 5 tévécsatornán. Mint elmondta, hallotta, hogy az anya annyit mondott: "Istenem, itt a baba!", és már látta is, amint a csecsemő feje kibújik. A járókelők kérés nélkül odaadták a sáljukat, pulóverüket, hogy abba bugyolálják a kisbabát.
A nő férje már csak arra ért haza, hogy a házuk előtt egy negyven-ötven fős csődület áll, közepén a felesége és újszülött kislánya. A szülészet szóvivője közölte: az anya és a gyermek is jól vannak, szerdán térnek haza. A baba az egyik járókelő után kapta az Isabelle nevet, aki a kabátját is levetette és odaadta az anyának. Telefonszámát a nagy sietségben elvesztették, az újságokon keresztül szeretnék neki megköszönni a segítséget és visszaadni a kabátot - mondta el az anya a kórházi ágyon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


