Kirúgták a World Trade Center biztonsági őrét
Kijátszotta a védelmet: a WTC tetején fotózott a kamasz
Egy óriási lyukat vágott a kerítésen, majd az állványzaton keresztül felmászott a majdnem teljesen kész World Trade Center 104. emeletére egy kamaszfiú, és ott fényképeket készített.
2014.03.20 14:31ma.hu
Kijátszotta a biztonsági rendszert és az őr figyelmét is sikerült elkerülnie egy 16 éves fiatalnak New Yorkban, így már csak akkor vették észre, amikor felmászott a szinte teljesen kész One World Trade Center tetejére, a 104. emeleten csípték el, ahol épp fényképeket készített. Arról nem számolt be a rendőrség, hogy az épületet fotózta-e, vagy inkább a kilátást örökítette-e meg, de az biztos, hogy egy 1 méteres nyílást vágott az épületet körülvevő kerítésen, aztán pedig az építkezés miatt ott álló állványzaton mászott fel a most már hivatalosan is Amerika legmagasabbjának nyilvánított épületre.
A tinédzser kikerülte a 104. emeleten őrködő biztonsági embert is, akit épp emiatt már ki is rúgtak - jelentette a News13 című hírhonlap. A fiatal még múlt csütörtökön mászott fel az 541 méteres felhőkarcolóra, de a sajtónak csak most számolt be róla a rendőrség. A tinit vasárnap őrizetbe vették és szabálysértési eljárást indítottak ellene. Azt még vizsgálják, hogy hogyan juthatott fel úgy a 104. emeletig a fiú, hogy közben senki sem vette őt észre. A helyszíni letartóztatás során egy fényképezőgépet és egy mobiltelefont foglalt le a rendőrség.
A biztonságért felelős cég szóvivője ígéretet tett rá, hogy az esetet nagyon komolyan ki fogják vizsgálni, hisz az ilyen szabálysértések egyértelműen rámutatnak a hiányosságokra.
Kapcsolódó írások:
- Hivatalosan is az USA legmagasabb épülete lett a WTC-utódtorony
- Szeptember 11. - Washington nyakába szakadt a WTC
- Igazából Bush döntötte össze a WTC-t - legalábbis sokan azt hiszik
- Közzétették a WTC összeomlásáról készült egyetlen ismert légifotó-sorozatot
- Visszakerült New Yorkba a WTC utolsó acélgerendája
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


