Az orvosok nem hiszik el a meséjét
Megszögelte a fejét, de túlélte
Azt állítja, saját maga verte a fejébe a három darab, egyenként 10 centis szöget, ám az orvosok szerint a férfi valakit fedezni próbál, ilyet saját magának az ember nem csinál.
2014.03.17 17:00ma.hu
Orvosi csoda, hogy túlélte a férfi, hogy három, egyenként 10-10 centis szöget vert a koponyájába, a röntgenfelvételen egyértelműen látszik, hogy a szögek mélyen belefúródtak az agyába is. Ennek ellenére miután az orvosok az aprólékos körültekintéssel végzett műtét során kiszedték a szögeket, a férfi felépült és minden esélye megvan rá, hogy úgy folytassa az életét, ahogy azelőtt. A meg nem nevezett, Fujian tartományban élő 69 éves kínai férfi három hónappal ezelőtt került a kórházba, de csak most számoltak be róla a sajtónak az orvosok, amikor már biztos volt a gyógyulása.
A férfi ragaszkodott ahhoz a meséhez, hogy ő maga verte be tövig a szögeket a fejébe, az egészségügyi személyzet szerint azonban a sérülések súlyosságát tekintve kizárt, hogy nem volt segítőtársa. Ennek ellenére ő kitart a történet mellett és senkit nem vádolt meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


