Nem tudta, hogy egy szög miatt fáj a feje
Szöggel lőtte magát fejbe, de észre se vette
Nem telt felhőtlen örömben a kínai Yang Yi Kui számára az év utolsó néhány napja, fejét egyre kínzóbb fájdalom gyötörte. Az azonban még őt is meglepte, mikor megtalálták a szöget a szeme mögött.
2014.01.07 07:29ma.huMár az is hihetetlen, hogy Yang Yi Kui túlélte a bizarr balesetet, de az még hihetetlenebbnek tűnik, hogy tulajdonképp fogalma sem volt arról, hogy a kínzó fejfájását egy koponyájába fúródott szög okozza. Az 55 éves férfi az orvosok szerint kijátszotta a halált, a 8 centis acéltüske ugyanis úgy állt bele a fejébe, hogy közben nem sértette meg az agy egyetlen fontos részét sem, és az végképp csodának számít, hogy a látását sem befolyásolta a szemüregében napokig tanyázó fémdarab.
Yang Yi Kui karácsony után, december 29-én fogott hozzá a háza körüli szépítgetéshez, a felesleges lomokat egy aprítógéppel akarta tömöríteni. Nem vette észre, hogy az egyik lécben még ott volt egy szög, ami a gépből kirepülve egyenesen a férfi szemcsontja alatt ütötte át a bőrét. Mivel teljesen belemélyedt a koponyába, a férfi csak egy apró bőrsérülést látott, és nem is merült fel benne, hogy azt nem egy odapattanó szilánk okozta. Pár nappal később viszont már annyira fájt a feje, hogy kénytelen volt orvoshoz fordulni, a kórházban pedig a CT-vizsgálat mutatta ki a szöget.
Az acéldarabkát egy idegsebész távolította el, Yang úr most stabil állapotban lábadozik a nanjingi kórházban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06