Cukik
A szibériai tigrisek lettek a Nyíregyházi Állatpark sztárcsemetéi
A tavaly született állatok közül a szibériai tigrisek a legnépszerűbbek a látogatók szavazatai alapján a Nyíregyházi Állatparkban.
2014.02.17 23:30MTIA sóstógyógyfürdői állatkertben 2013-ban 250 utód jött a világra, a park pedig szavazást indított annak megállapítására, melyik állat a közönség kedvence. A verseny az egyik közösségi oldalon zajlott, a több mint ezer voks közül a legtöbbet a három szibériai tigriskölyök, Irina, Anja és Yuri kapta - tette közzé a végeredményt honlapján a Nyíregyházi Állatpark hétfőn.
A megmérettetés többfordulós volt, az első körben a játékosok bármely apróságra szavazhattak, majd a második körben pedig csak az első ötben végzett állatokra. A játékban részt vevők öt héten keresztül voksolhattak kedvencükre, a szavazatok csaknem felét a szibériai tigrisek kapták, a második helyen (21 százalék) az ország első borneói orangutánja, míg harmadik helyen (11 százalék) a fehér farkasok végeztek. A negyedik legnépszerűbbek (10-10 százalék) az afrikai leopárdok a gyűrűsfarkú makik voltak.
Érdekesség, hogy a hármas ikrek anyja, a kilencéves Pamír teljes nyugalomban, a látogatók előtt hozta világra kicsinyeit, cseperedésüket pedig születésük óta nyomon követhette a közönség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06