Bezáratták a kannibál éttermet
Nemcsak kannibáloknak: emberhúst főztek az étteremben
A faluban szolgálatot teljesítő misszionárius is megdöbbent, amikor a helyi étteremben az igencsak borsos számlát firtatva azt felelték neki: a vacsorája emberhúsból volt, ezért került ennyibe.
2014.02.12 07:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Letartóztattak 11 embert, köztük az étterem tulajdonosát is a nigériai Anambra állam egyik településén, miután kiderült, hogy emberek tetemét főzik meg és szolgálják fel a vendégeknek. A rendőrök a rajtaütés során egy véres, fej nélküli testet találtak celofánba csomagolva, miközben a menüt átnézve döbbenten fedezték fel, hogy az étlapról bárki rendelhetett volna sült emberfejet. A konyhán két friss fej már elő volt készítve a sütéshez.
A helyszínen két AK-47-es gépfegyvert és több más lőfegyvert foglaltak le több tucat lőszerrel együtt, valamint mobiltelefonokat. "Mindig is furcsa embereket láttam itt jönni-menni" - mondta az egyik helyi lakos a sajtó képviselőinek. A rendőrségnek a lelkész tett bejelentést, aki tudtán kívül vált kannibállá. "Az étteremben ebédeltem, és a számla nagyon magas volt. A dolgozók azt mondták, emberhúst ettem. Teljesen megdöbbentem" - idézte a szavait a Jewish News.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


