Emberhúst evett a gyászoló férfi
Kannibál lett, de azt mondta, csak bosszúból
Kannibalizmuson kaptak egy férfit, ám ő letartóztatása után azt mondta, csak bosszúból evett áldozata húsából, mert a családtagjait korábban ugyanaz a férfi brutálisan meggyilkolta.
2014.01.13 11:49ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net (Képünk illusztráció!)
A férfi, akit azzal vádolnak, hogy egy megölt egy embert és azután evett a húsából, azt állítja, csak bosszúból vált kannibállá, mert áldozata nem sokkal korábban brutálisan meggyilkolta a várandós feleségét, az unokatestvérét és annak a gyermekét. A Közép-Afrikai Köztársaságban élő férfit, aki Mad Dog becenéven nevezi magát, azzal vádolják, hogy tagja volt egy keresztény bandának, akik megtámadtak egy muszlim férfit az ország fővárosában, Banguiban. A városban legalább ezer ember veszítette már életét december óta - emlékeztetett a Daily Mirror.
"Mad Dog" azt mondta, hogy észrevette a buszon a férfit, akit családja lemészárlásáért okolt, ezért úgy döntött, követi őt, majd 20 másik ember is csatlakozott hozzá. Akkor szólt a buszvezetőnek, hogy állítsa meg a járművet, kivonszolta az áldozatát az útra, ott összeverte és megszurkálta, majd meggyújtotta. A támadásról videófelvétel is készült, ezen volt látható, amint "Mad Dog" evett az emberből.
A hírek szerint senki sem lépett közbe, hogy megállítsa az erőszakot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


