Zagyva már túlhaladt az Egyenlítőn
Túl az Egyenlítőn a jeladós magyar gólya
Átrepülte az Egyenlítőt és Kenyában van a Nógrád megyei Nemti község közelében jeladóval ellátott, Zagyva névre keresztelt fehér gólya.
2013.12.08 14:21MTI
Papp Ferenc elmondta, hogy a magyar madárgyűrűzés első jelentős sikere is éppen a fehér gólyákhoz kötődik: 1908-ban egy Dél-Afrikában megkerült madár bizonyította be, hogy hol is lehet vándorútjuk végállomása.
"Az elmúlt száz év alatt a vonulási útvonalról is érkeztek információk, de olyan részletes adatok, amelyek szinte órára pontosan tudósítanak bennünket a madarak helyzetéről, csak most állnak rendelkezésre" - mondta a programkoordinátor.
A szakember ismertetéses szerint a Zagyva nevű fehér gólya szokatlan útvonalat járt be 2012 augusztusa óta. A GPS-GSM alapú jeladó adatai szerint a vonulás kezdetekor tavaly a romániai Kazán-szorosban a többi gólyával ellentétben nem délkelet, hanem dél felé vette az irányt, majd Szerbián és Macedónián keresztül Görögországba érkezett, ahol két hónapig időzött. Ezután, a nagytestű madarak esetében szokatlan módon, 250 kilométert az Égei-tenger felett megtéve átrepült Törökországba. Itt egy évet töltött, sem az afrikai telelőhelyre nem vonult tovább, sem tavasszal nem tért haza - ez, ahogyan Papp Ferenc fogalmazott, a fiatal madarak esetében nem szokatlan. Viszont ez év őszén csatlakozott más vonuló fehér gólyákhoz, a Közel-Kelet földközi-tengeri partvidékét követve eljutott Egyiptomba, innen a Nílus-völgy felett Szudánba, majd Csád keleti részére. Innen Dél-Szudánon át Etiópiába repült, ahol délre fordult, Kenyába: az Egyenlítőt december 7-én lépte át. Jeladójának adatai szerint napi 300 kilométert tesz meg, a szakember úgy vélte, valószínű, hogy Dél-Afrikáig is eljut.
A "Madárvédelem és kutatás határok nélkül" című projekt részeként megvalósuló kutatási programban a http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_62=62 linken követhető Zagyva vándorútja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


