Semmi sem állíthatta meg
Hős: vaksötétben rohant segítségért a kétségbeesett négyéves kislány - VIDEÓ!
Négyéves kislánya gyors észjárásának és különleges bátorságának köszönheti életét egy szerencsés apuka.
2013.10.29 20:18ma.huA Michigan állambeli Iron Mountainban Chris Lucas éppen fémhulladékokat pakolt le kisteherautója platójáról, mikor beütötte fejét és ájultan zuhant a földre. Szerencsére vele volt négy éves kislánya Cadance, aki azonnal akcióba lépett.
Noha már vaksötét volt, a csöppség több mint négyszáz métert rohant a legközelebbi szomszéd házához, hogy segítséget kérjen. A kis hős később elmondta, érezte, hogy nagy a baj, mikor meglátta apukáját a földön fekve, és tudta, azonnal segítségre van szükség.
„A legtöbb gyerek csak sírva ücsörgött volna ott, amíg a szülő magához nem tér” – fejtette ki véleményét Chris Lucas. „De ő nem blokkolt le, hanem segítségért rohant, dacára annak, hogy milyen sötét volt”.
A szomszéd szerencsére otthon volt és azonnal mentőt hívott, akik kórházba szállították az eszméletlen Lucast. Mindenki megkönnyebbülésére kiderült, nincsen komoly baj, a férfi csak egy kisebb agyrázkódást szenvedett és már el is hagyhatta a kórházat. Lucas úgy véli, ha kislánya nem ilyen bátor, sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet. „Úgy gondolom, megmentette az életemet” – mondta a büszke apuka. „Ő az én hősöm”.
Kapcsolódó írások:
- A kis bicebócák megható története: képtelenek lábra állni, de egyszer majd együtt vágtatnak
- Megható: oxigénpalackkal élesztették újra a tűzoltók a cicát
- Végtelenül megható történet: megmentette haldokló feleségét a szervkéregető
- Inzulinpumpát varrattak magukra a szülők - megható történet!
- Megható videó a frontról hazatérő apától
- A világ legmeghatóbb videója: akik életükben először látják a napfényt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


