Nem találta meg az igazi nőt magának
Levágta a péniszét, mert úgyse vette hasznát
Hiába próbálta megtalálni a neki való társat, a kínai férfi próbálkozásai eredménytelenek maradtak, végül elkeseredésében úgy döntött, levágja a nemiszervét, úgysem veszi semmi hasznát.
2013.10.29 17:22ma.huMinden nap hosszú órákat dolgozott, ezért úgy érezte, esélye sincs rá, hogy megtalálja az igazi szerelmet - elkeseredésében végül levágta a péniszét a 26 éves Yang Hu, mondván, úgysem tudja igazán hasznát venni eme nemes szervének. A súlyosan depressziós fiatalember azt remélte, hogy ha már nem lesz nemiszerve, akkor a szerelem után sem fog annyira áhítozni. Kisvártatva persze rájött, hogy ez a problémáját nem oldja meg, sőt, így még azt a maradék esélyét is elveszítette a párkeresésben, ezért aztán felült egy biciklire és eltekert a kórházba, hogy gyógyítsák meg őt.
Fotó: freedigitalphotos.net
A döbbent orvos viszont nem sokat tudott tenni érte, mert a levágott testrészt a szerencsétlen férfi nem vitte magával, és mire újra megjárta az utat oda-vissza a kórházba, már annyi vért vesztett, hogy a sebészek csak az életét tudták megmenteni, a péniszét nem. A kelet-kínai Jiaxing város egyik ruhagyárában dolgozó Hu most már nemcsak az elnyúló munkaidő miatt mondhat le álmai asszonyáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


