Csak óvatosan a kritikával!
Megölte a feleségét, mert kicsinyelte a péniszét
Nem volt túl szomjas a férj, amikor hazaért, hangulatát pedig tovább fokozta az a tény, hogy feleségét épp egy telefonbeszélgetés közben kapta rajta, amint ő a válásról cseverészik.
2013.10.18 13:48ma.huAmikor az 52 éves John Clinton 10 korsó sör után hazatért a kocsmából, nem akart hinni a fülének: felesége épp azt ecsetelte valakinek telefonon, hogy mennyire kicsi a férfiassága és az ágybavizeléseivel se tud már megbékélni, ezért el akar válni. A férj ezen annyira feldühödött, hogy felkapott egy kést és többször belemélyesztette az asszonyba, aki 24 éven át volt hűséges, bár a jelek szerint meglehetősen elégedetlen társa.
Fotó: freedigitalphotos.net
A 48 éves Paulának még annyi ereje maradt, hogy kivonszolja magát az utcára, de aztán néhány méterre az otthonuktól a súlyos vérveszteség miatt összeesett és már nem lehetett segíteni rajta. A gyilkosság tavaly november 28-án történt Liverpoolban, de csak most került bíróság elé a férj ügye. Az ügyészség megállapította, hogy a nő válási szándékait a férje rendszeres ivászatai keltették életre, azon a végzetes estén épp arról beszélt valakivel, hogy a válás után hogyan maradjon talpon anyagilag.
A férj "jókedvét" nemcsak a sör, hanem azok a rendőrök is megalapozták, akik hazafelé megállították őt és megbüntették, mert a megengedettnél egyértelműen többet ivott. "Úgy tűnik, csak az utolsó csepp volt a pohárban, amikor meghallotta, hogy róla van szó" - állapította meg a bíró. Amikor a nyomozók a helyszínre érkeztek, a férjet is sérülten találták: csuklóját és nyakát is megvágta, egyértelműen azért, hogy ő is meghaljon - számolt be a Daily Mirror című brit lap.
A férfi elismerte a gyilkosságot, de a szándékos emberölést tagadta, vallomásában mindvégig hangsúlyozta, hogy hirtelen felindulásból történt a tragédia, csak elvesztette a fejét, amikor az asszony a kis péniszével és az ágybavizelésekkel bosszantotta. A periratból ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy Clinton már néhány héttel korábban is késsel fenyegette az asszonyt. A tárgyalás tovább folytatódik, egyelőre nem tudni, milyen mértékű büntetésre számíthat a férj.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


