Kubába csempészték az elrabolt kicsiket
Paranoiás pár rabolta el a gyerekeket
Több mint 1000 oldalnyi bizonyítékot gyűjtöttek össze egy korábban Floridában élt páros ellen, akik áprilisban két kisgyermeket raboltak el az otthonukból, majd Kubába menekültek egy vitorlással.
2013.09.24 13:50ma.huA nagymamájukra volt bízva a 2 és 4 éves kisfiú, amikor közel 5 hónappal ezelőtt, április 3-án Joshua Hakken besurrant a házba és felkapta a gyerekeket, majd feleségével együtt egy vitorlással elhajóztak a floridai Tampából Kubába. Az eset csupán egy nappal később történt, mint ahogy megvonták a szülői jogokat Hakkentől és feleségétől, Sharyntől, a pár ugyanis már akkor mentális problémákkal küszködött, ám a most elkezdődött büntetőtárgyalásukra több mint 1000 oldalnyi bizonyítékot gyűjtöttek össze, hogy még inkább megalapozzák az ellenük felhozott vádakat.
A bíróság elé került iratokból elsősorban paranoiás tünetegyüttes rajzolódik ki, volt, amikor a házaspár azt hitte, a közlekedési lámpák mellé felszerelt kamerák direkt őket figyelik, házukban bonyolult fűtési, szellőzési és légkondicionáló rendszert építettek ki, hogy kiszűrjék azokat a vegyi anyagokat, amelyeket a légierő a repülőivel juttat az emberek közé, egy tanúnak pedig azt mondták, hogy közeleg az arizonai armageddon. A gyermekrablás után még öngyilkosságot is el akartak követni, de végül erről letettek, mert rájöttek, a 4 éves Cole-nak és a 2 éves Chase-nek szüksége van rájuk - mondták el a nyomozóknak.
Fotó: tbo
A nőnek szorongás elleni gyógyszereket írtak fel korábban, de azok szedését abbahagyta, amikor második gyermekével teherbe esett. Állapota miatt azonban elvették tőle a gyerekeket, állami nevelőotthonba kerültek, később ide az apa fegyverrel tört be, ekkor végleg felfüggesztették a szülői jogaikat. A fiúk hivatalosan is a nagymamájukhoz kerültek, a döntés másnapján jelent meg a vérszerinti apa és vitte el a két kicsit - idézte fel a Tampa Bay című internetes lap.
A pár a gyermekrablás előtt 13 nappal menedékjogot kért Kubában és további 10 latin-amerikai országban, miközben azt állították, hogy az amerikai kormány agykontrollal kísérletezik és szándékosan elkábítják őket, hogy kísérleteket végezzenek rajtuk. Számos egyéb kormányzati összeesküvésről is beszámoltak a kubai hatóságoknak, amelyek azonban értesítették az amerikai nyomozókat és a párost letartóztatták Havannában. A tárgyalás egyelőre folytatódik, de az már biztos, hogy Hakkenék a következő időszakban a börtönőrök vendégszeretetét kell élvezzék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


