A módszerre a bíróság is kíváncsi
Pénisszel akart szellemet űzni
Bíróság elé állították azt a kínai férfit, aki azt mondta, ki tudja űzni egy nőből a belé költözött rossz szellemeket, de ehhez a nőnek le kell feküdnie vele, mert csak a péniszével hajtható végre a művelet.
2013.08.23 07:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Bíróság vár Huang Jianjunra, aki szexre kényszerített volna egy nőt szelleműzés ürügyén, mondván, csak úgy tudja kihajtani az ártó lelkeket belőle, ha a péniszét is használja. A nő egy munkahelyi ügy miatt kérte az önjelölt Jianjun segítségét, aki egy szállodai szobában találkozott megbízójával. Megparancsolta a nőnek, hogy vetkőzzön meztelenre, csak így tudja elvégezni rajta a szükséges vizsgálatokat, majd megállapította, hogy a szellemek a nő vaginájába költöztek be, és ezt csakis úgy orvosolhatja, ha a péniszével takarítja ki az üreget.
A nő azonban vagy jobban félt a szextől, mint a szellemektől, vagy a gonoszok már a kiűzés gondolatától kimenekültek belőle, egy biztos: az ajánlat elfogadása helyett azonnal a rendőrséget hívta, akik letartóztatták a férfit. Most vizsgálati fogságban várja a bírósági meghallgatását, ám a kínai Southern Metropolis Daily című lap beszámolója szerint máris azzal védekezik, hogy mivel cukorbeteg, nem is képes az erekcióra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


