Megint a dohányosok szívnak
Hatásos az új dohányzáselleni fegyver
Az Ausztráliában bevezetett egységes cigarettacsomagolás, amelynek nagy részét a dohányzás veszélyeire figyelmeztető képek és feliratok foglalják el, egyre inkább leszokásra sarkallja a cigarettázókat, és jelentősen csökkenti a dohányzás vonzerejét.
2013.07.23 14:35MTIA több mint 500 ausztrál dohányos bevonásával készült tanulmány szerint az egységes csomagolásban lévő cigarettát szívók többsége rosszabb minőségűnek és kevésbé kielégítőnek érzi a cigarettát, mint egy évvel ezelőtt - foglalta össze a lényeget Tanya Plibersek egészségügyi miniszter. A tanulmányt a British Medical Journal című folyóiratban ismertetik részletesen.
Az eredmények szerint a felmérés előtti héten a megkérdezettek nagyobb valószínűséggel merengtek el legalább naponta egyszer a leszokás gondolatán, és hajlamosabbak voltak letenni a cigarettát, mint a szigorítások előtti időkben.
"A dohányosok arról számoltak be, hogy az új egyencsomagolás és a cigarettázás veszélyeire figyelmeztető nagyobb képek egyszerűen kedvüket szegik" - hangsúlyozta Plibersek. - Annak ellenére, hogy a dohánygyártók semmit sem változtattak termékeik összetételén, a dohányosoktól kapott visszajelzések szerint rosszabb ízűnek érzik a cigarettákat azóta, hogy a kormány elrendelte az egységes csomagolás bevezetését."

Mindezek ellenére a British & American Tobacco PLC vállalat csak kis mértékű visszaesést észlelt az év első hat hónapjának eladásaiban.
A törvényi szigorítás értelmében 2012. december 1-jétől csak egyforma olívazöld csomagolásban lehet dohánytermékeket árusítani Ausztráliában. A szabályok értelmében a csomagoláson csak apró betűkkel szerepelhet a márkanév, a felületből a legtöbb helyet fotók és a dohányzás veszélyeire figyelmeztető feliratok foglalják el.
Az ausztrál statisztikai hivatal becslései szerint nagyjából három millióan dohányoznak az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


