Hitelesített az OVB
A dohányzás teljes közterületi tiltásáért indulhat népszavazási kezdeményezés
A dohányzás teljes közterületi tiltásáért indulhat népszavazási kezdeményezés, mert az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi fővárosi ülésén hitelesítette az erre vonatkozó kérdést.
2013.07.02 16:16MTIA testület egyhangúan döntött arról, hogy az aláírásgyűjtés megkezdésének szabad utat ad.
A magánszemély által kezdeményezett, az OVB szerint teljesen "egyértelmű" kérdés így szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy közterületen tilos legyen dohányozni?"
Ha az OVB mostani, egyhangúlag meghozott határozatával szemben nem érkezik jogorvoslati kérelem, akkor a kezdeményezésben elindulhat az aláírások gyűjtése. Kétszázezer érvényes támogató aláírásra van szükség ahhoz, hogy a kezdeményezésről - az Országgyűlés számára kötelező erejű - népszavazást lehessen tartani.
Jogszabályok jelenleg is tiltják a közterületi dohányzást meghatározott helyeken, így például tilos játszótereken, illetve azok 5 méteres környezetében, valamint a fővárosban a BKV megállóiban rágyújtani. A testület három népi kezdeményezést is hitelesített, az egyik azt célozza, hogy Magyarországon a jövőben ne létesülhessen új atomreaktor.
A másik, az OVB által egyhangúlag támogatott népi kezdeményezés pedig az alkotmány módosítására irányul, arra, hogy "az Alaptörvény tegye lehetővé az Alaptörvény népszavazással történő módosítását". A harmadik hitelesített népi kezdeményezés lényegében az eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel.
A kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?" A népi kezdeményezésekhez 50 ezer érvényes aláírás kell; ez azonban csak napirendre vételre kötelezi a parlamentet, a kérdésnek megfelelő döntésre már nem.
A testület asztalára került több - időközben visszavont - népszavazási kezdeményezés is. Ezek többsége arra irányult, hogy a magyar, vagy a Magyarországra látogató hazug politikusokat, köztük a "földönkívüli lényeket" "át kell operálni eunuchká". Az OVB tudomásul vette a kezdeményezések visszavonását.
A testület korábbi ülésén - a hasonló kérdésekkel kapcsolatban - többen arról beszéltek, lépéseket kívánnak tenni a jogalkotó felé annak érdekében, hogy ne kelljen minden eléjük kerülő kezdeményezést érdemben elbírálniuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:54 Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt
- 8:52 Izrael: a rafahi hadművelet nem vezet a palesztin lakosság elpusztításához
- 7:35 Tökmag sorbet lett az év fagylaltja
- 6:19 Hatalmas robbanás a SpaceX texasi létesítményében - videó
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06