Forma-1
Felgyújtották a Music Fm műsorvezetőjét!
A 89.5 Music Fm Délutáni Road Showjának két őrült műsorvezetője, Balogh Tamás és Horváth Szilárd újra olyat vállalt be élő adásban, melyet rádiós műsorban még senki. Egy Forma 1-es tűzálló overált gyújtottak fel... magukon.
2013.07.19 17:40ma.hu
Péntek délután találkoztak a rádióhallgatókkal egy budapesti bevásárlóközpontnál, ahol egyebek mellett megtekinthető volt a F1-es Lotus csapat egyik autója is. Mégsem ez jelentette a szenzációt, hanem az, hogy Horváth Szilárdon meggyújtottak egy Forma-1-es pilótaruhát.
„Voltak már égő pillanatok az életemben, de soha nem gondoltam arra, hogy egyszer átélhetem szó szerint. Piszkosul izgultam” – mondta Szilárd, miközben vették le róla a még füstölő overált.
Tamás meg is jegyezte halkan: „Szó szerint meleg helyzet volt. Vigyáztunk rá, hogy mindenképpen jól süljön el a dolog.”

Persze nem bízták a véletlenre a kísérletet, hiszen a mutatványban segítségükre volt az a Halápi Roland, aki 2008-ban Guinness rekordot állított fel. Őt 472,8 méteren keresztül vonszolta maga után egy ló, miközben nyaktól bokáig lángolt a ruhája.
Roland átadta tapasztalatait a Délutáni Road Show hallgatóinak, műsorvezetőinek, majd segítségével végrehajtották ezt az elképesztő tesztet.
Aki élőben nem tudta megnézni, vagy meghallgatni ezt a rádiótörténelmi pillanatot, az megtekintheti a www.musicfm.hu weboldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06