Telefonon "gyógyított" az ügyeletes orvos
Véletlenül megölte az anyját: túladagolta a morfint
Nem volt hajlandó személyesen kimenni a beteghez az orvos, de telefonon keresztül azt javasolta a hívónak, hogy adjon be morfint a rák okozta fájdalmaktól szenvedő anyjának. A nő másnap meghalt.
2013.07.12 17:10ma.huTúladagolás miatt vesztette életét három évvel ezelőtt egy idős, végső stádiumú mellrákkal küszködő asszony Nagy-Britanniában, de csupán most mondták ki, hogy az esetről nem kizárólag a lánya tehet, aki beadta neki a halálos dózist. A 80 éves Betty Horsfieldet szörnyű fájdalmak kínozták, ezért hívta fel a lánya az ügyeletes orvost, aki azonban hallva a kórelőzményt úgy döntött, nem megy ki személyesen a beteghez. Helyette telefonon értesítette az illetékes gyógyszertárat, amire Dawn Ellisnek, a haldokló nő lányának kiadták a morfint és rábízták a használatát.
Fotó: freedigitalphotos.net
"A morfint soha nem szabad úgy felírni, hogy előtte az orvos nem találkozott szemtől szemben a beteggel" - állapította meg egy szakértő. Részben ez is vezethetett odáig, hogy a kábító hatású szer felírása utáni napon Dawn Ellis kétszer is adott be egy-egy adag drogot az anyjának, és azóta egyfolytában magát okolta, amióta csak kiderült, hogy a túladagolás végzett az idős asszonnyal. Ma már beletörődött, hogy az orvos óriásit hibázott, amikor nem ellenőrizte személyesen Mrs. Horsfield állapotát, az pedig csupán egy végzetes és tragikus baleset, hogy ő akaratán kívül halálos adagot adott be az anyjának a szerből.
Ráadásul a gyógyszerész is hibázott: azt mondta, naponta négy kanállal lehet adni belőle a betegnek, ám nem mondta, mekkora kanállal, így az átlagos 10 ml-es adag helyett a desszertkanálnak köszönhetően mintegy 70 ml mennyiséget kapott a nő a morfinból. Arról, hogy az orvost és a gyógyszerészt felelősségre vonják-e és milyen büntetésre számíthatnak, a Daily Mail nem számolt be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


