Egyszerű beszerezni a kemény drogokat
Dániában, Spanyolországban és Olaszországban a legkönnyebb meghalni drogtúladagolásban
Az EUobserver című hírportál közölte: Dániában, Spanyolországban és Olaszországban jutnak legegyszerűbben kemény drogokhoz - például kokainhoz és heroinhoz - a fiatalok az Európai Bizottság minap közzétett jelentése szerint.
2011.07.13 10:21MTIA közvélemény-kutatás során - amelyet 15 és 24 év közötti fiatalok körében készítettek - minden negyedik megkérdezett dán, olasz és spanyol fiatal fogalmazott úgy, hogy "nagyon könnyű" vagy "viszonylag könnyű" lenne 24 órán belül heroinhoz jutnia.
Az említett országok vezetik a kokain-hozzáférési listát is: a megkérdezettek 40 százaléka állította, hogy könnyen megszerzi a szóban forgó kábítószert. Írország, Portugália és Nagy-Britannia is előkelő helyen áll e tekintetben az országok sorában.
Csehországban nem ilyen egyszerű a kemény drogokhoz való hozzáférés, ugyanakkor marihuánafogyasztásban a cseh fiatalok vezetik az európai uniós ranglistát - mutatott rá a jelentés. A megkérdezett csehek 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy könnyen jut kannabiszszármazékhoz, ez pedig a Hollandiában mért 69 százalékos eredményt is felülmúlja, ahol az erre kijelölt kávézókban szabadon forgalmazzák a marihuánát.
Körülbelül minden negyedik fiatal kipróbálta már a "füves cigarettát", és megoszlanak a vélemények annak betiltásával kapcsolatban: a hollandok 33 százaléka, míg a románoknak 87 százaléka tarja törvényellenesnek a fogyasztását.
A túlnyomó többség szerint a heroint és a kokaint törvényellenessé kell tenni, de minden második ember véli úgy, hogy az alkalmi kokainhasználat nem jelent nagy kockázatot.
A közvélemény-kutatásból kiderült az is, hogy majdnem minden 18 év alatti "nagyon könnyen" jut szeszes italhoz annak ellenére, hogy a legtöbb országban törvényben tiltják a kiskorúak alkoholfogyasztását.
Az uniós fiatalok többsége állította, hogy még sosem használt szintetikus kábítószert, de a bizottsági jelentés hangsúlyozta, hogy az ilyen termékek száma megsokszorozódott: tavaly 41 új típus jelent meg a piacon.
Viviane Reding igazságügyi biztos hétfőn jelezte, hogy ősszel új szabályozásra tesz javaslatot a kábítószer-terjesztés megfékezése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


