A bevándorlásiak nem ismertek pardont
Amerikában esett kómába, Lengyelországban tért magához
30 éven keresztül az Egyesült Államokban élt egy férfi, ám egy nem kimondottan szép napon agyvérzést kapott és kómába esett. Ekkor derült ki, hogy nincs ott keresnivalója - kitoloncolták hát.
2013.06.28 07:29ma.huHárom évtizeddel ezelőtt vándorolt New Yorkba, ám a hatóságok nyilvántartása szerint illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban a lengyel Wladyslaw Haniszewski, ráadásul társadalombiztosítása sem volt, ami azt jelenti, hogy kizárólag a sürgős, életmentő beavatkozásokat végezhetik el rajta baj esetén. Márpedig a baj megtörtént: a 69 éves férfi egy napon agyvérzést kapott és kómába esett, így első körben azonnal kórházba szállították, de amikor kiderült, hogy nem jogosult az egészségügyi ellátásra, kirakták a kórházból.
A férfi kis híján sokkot kapott, amikor később arra tért magához, hogy Lengyelországban van. Mint kiderült, az Új-Brunswick-i Robert Wood Johnson Egyetemi Kórházból úgy tették ki, hogy a családtagokat vagy a barátokat sem értesítették, egyenesen kitoloncolták szülőhazájába. "Úgy dobták ki, mint egy zsák krumplit" - fogalmazott a beteg szülővárosának, Boleslawiecnek az egészségügyi képviselője.
A kórház ugyanakkor azt állítja, hogy megfelelően tájékoztatták az érintetteket a férfi elbocsátásáról és gondozási tervéről is. A hatóságok egyelőre vizsgálják az egymásnak ellentmondó tényeket - számolt be a Metro című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


