Senki sem vett észre semmit
Fényes nappal forgatták a keménypornót a városi hivatal parkolójában
Csak amikor felkerült az internetre, akkor derült ki, hogy a városi tanács épületének parkolójában forgattak egy kőkemény pornót Angliában. A rendőrség a film alapján indított nyomozást.
2013.06.21 14:27ma.huAmikor forgott a kamera, senkinek nem tűnt fel, hogy az angliai Sutton városában a tanácsi épület parkolójában áll egy autó, mellette egy forgatócsoport, az autó pedig félreérthetetlen ütemben hullámzik és a kihallatszó hangok sem hagytak sok kétséget afelől, mi is zajlik odabent. Az illetékes hatóságoknak is mindössze akkor szúrt szemet az eset, amikor már felkerült az egyik pornóoldalra a 11 perces hardcore szexfilm.
A rövid alkotásba az aktuson kívül még az is belefért, ahogyan a taxi begördül a parkolóba, amelyben egy nő utazott, aztán megállt az épülettel szemben és elkezdődött a valódi akció. Mindezt fényes nappal, amikor az épület elvileg tele volt dolgozókkal - adta hírül a Daily Mirror. A rendőrség és a tanács szóvivője egyetértettek abban, hogy engedély nélkül tilos lett volna a tanács területén filmet forgatni, a nyomozók egyúttal kijelentették, hogy "megteszik a megfelelő intézkedéseket".
Tony Shields, a tanács szóvivője sokkolva érezte magát, amikor kiderült, hogy miféle művet forgattak a területen. "Elképesztő, hogy egy kemény pornós annyira biztonságban érzi magát, hogy fényes nappal egy nyilvános parkolóban készít egy ilyen egyértelmű filmet!" - mondta. A parkolóban egyébként biztonsági szolgálat is járőrözik, ők most állítólag fokozottabban figyelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06