"Na ezért félek én a pókoktól!"
Majdnem belehalt a pókmarásba az arachnofóbiás turista
Bár nem túl gyakori, hogy halállal végződjön egy barna remetepók harapása, a lehetőség nagyon is valóságos. Egy már eleve pókiszonyos férfi épp ezért nagy veszélyben volt legutóbbi nyaralásán.
2013.05.06 13:56ma.hu"Na ezért félek én a pókoktól!" - fakadt ki az arachnofóbiás Bobbi Harris, miután igen súlyos tünetekkel került kórházba és több hónapnyi gyógyulással sikerült kikecmeregnie egy potenciálisan halálos mérgű pók harapásának következményeiből. A 31 éves brit férfi a barátnőjével, Tinával töltött el egy romantikus hetet Mexikóban, ám az utolsó estén valami furcsát érzett a lábán: mintha valami megharapta volna. "Lehúztam a takarót és észrevettem, hogy egy pók az" - mesélte.
"Hatalmas volt, és szörnyen hosszú, vékony lábai voltak, én pedig rettenetesen félek a pókoktól. Kiborultam. Azonnal a kórházba rohant velem a mentő és ott adtak egy injekciót. Nagyon féltem és azt hittem, végem" - emlékezett vissza arra a szörnyű estére a férfi. A 25 éves Tina agyontaposta az állatot, amiről a szakértők megállapították, hogy egy barna remetepók volt, ami akár 2,5 centire is megnőhet, mérge pedig jellemzően szervi elégtelenséget okoz.

A pár természetesen ezek után lemaradt az eredetileg kiszemelt repülőjáratról is, és "kisebb vagyonba" került, hogy sikerült hazajutniuk. Az igazi döbbenet azonban csak a hazaérkezése után érte Bobbit: amikor levette a kötést, a térdén lévő csípés "undorító zöldre" változott és a lába egészen a bokájáig bedagadt. "A gyulladás miatt bűzlöttek a szövetek, egészen a csontig beláttam. A méreg elpusztította a bőrömet is" - idézte a férfi szavait a Daily Mirror.
Bobbinak, aki burkolóként dolgozik egy cégnél, végül egy hónapig betegállományba kellett mennie, és még ma is egy hatalmas hegesedés emlékezteti őt arra a szörnyű éjszakára. "Ezt a nyaralást soha nem fogom elfelejteni" - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


