Titkolta a nő öngyilkosságát
3 hónapig "levelezett" a halott barátnőjével
Amikor barátnője - és három közös gyermekük anyja - felakasztotta magát, a férfi nem akarta bevallani, mi történt és három hónapig hamis levelekkel tartotta látszólag életben a nőt.
2013.04.23 17:08ma.huBő három hónappal ezelőtt Enrico Bauer arra tért haza, hogy barátnője felakasztotta magát a közös lakásukban. A 39 éves német férfit megrázta az eset, ám érthetetlen módon nem értesítette sem a hatóságokat, sem a 22 éves Mandy Ludwig hozzátartozóit, hanem a nő holttestét a hálószobába fektette, majd a külvilág felé mindent úgy tett, mint korábban. Sőt, még virtuálisan életben is tartotta a szerelmét, a Facebookon "egymásnak" üzengettek, valamint a nő nevében rendszeresen válaszolgatott az e-mailekre is.
Aztán végzetes elhatározásra jutott és három hónappal a nő halála után kivetette magát az ötödik emeleti lakás ablakán. A kiérkező rendőrök találtak rá a hálószobában heverő női holttestre, valamint mellette egy feljegyzésre, amelyben Bauer leírta, mi történt. Az okot azonban csak találgatni lehet, a család egyik barátja a berlini sajtónak azt mondta, a pár nehézségekkel küzdött, hogy fel tudják nevelni a három gyermeküket, egy négy évest és egy három éves ikerpárt - sejtésük szerint a nő ez elől menekülve választotta a halált.
Párja képtelen volt elfogadni a történteket, és a veszteséggel a rendőrség szerint úgy igyekezett megbirkózni, hogy a képzeletében továbbra is életben tartotta a nőt. A nyomozók több tucatnyi üzenetet találtak, amely arra utalt, hogy a férfi az élettársa nevében úgy beszélgetett a barátaival, mintha még mindig élne, noha akkor már nyilvánvalóan több hete holtan hevert az ágyban.
A három gyermeket a szociális munkások vették védelembe az eset után - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


