Képtelenek voltak gyorsan menekülni
Csámpás bevásárlókocsi lett a kábeltolvajok veszte
Járművel mindig könnyebb és gyorsabb menekülni, mint gyalogszerrel - gondolták a tolvajok, akik egy vasúti raktárból fújtak meg nagy köteg kábeleket. De mindig van kivétel.
2013.04.18 07:57ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy a bevásárlókocsival próbáljanak gyorsabban elszelelni a tolvajok, de végül épp az lett a vesztük, a rendőrségnek így már tényleg gyerekjáték volt elfogni a 35 éves nőt és az 57 éves férfit a nagy köteg kábelekkel együtt. A páros egy dortmundi vasúti raktárból fújta meg az összetekert vezetékeket, de arra gondoltak, gyorsabban iszkolhatnának el a helyszínről, ha szereznének egy teljesen szokványos, az áruházakból jól ismert bevásárlókocsit.
"Elég sok időt elvesztegettek azzal, hogy megpróbálták egyenes vonalban tartani a kocsit. Láttunk már ennél gyorsabb menekülést is" - magyarázta az elfogásuk után az egyik rendőr. "Ezt bárki, aki valaha járt már szupermarketben, megmondhatta volna nekik. Azok a kocsik soha nem mennek úgy, ahogyan szeretnénk" - jegyezte meg.
A két gyanúsítottat letartóztatták, és most azt vizsgálják, hogy van-e közük további kábellopásokhoz - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


