Üvegestől zuhant ki a bejáraton
Meglepődött a tolvaj a fotocellás ajtótól
A tréfás mondás alapján eddig csak a faltörő kosról tudhattuk, hogy a fotocellás ajtó nagy meglepetéseket tud neki okozni, de a tolvajoknak sincs nagyobb szerencséjük.
2013.04.02 08:51ma.huAhogy a vicces hasonlat tartja: "meglepődött, mint faltörő kos a fotocellás ajtó előtt" - nos, valami ilyesmit érezhetett az a tolvaj is, aki egy nyugat-ausztráliai bevásárlóközpontban egy vásárló válláról lekapta a táskáját, majd azzal eredt futásnak, csakhogy útját állta a már említett ajtó. Pontosabban annak a fix, üvegezett oldala, ami előtt egy méretes növény álldogált, jelezve, hogy a kijárat nem ott van. A másik oldalon, vagyis a fotocellás ajtó mozgó felén viszont egy jól látható csík adta a tudtára a békés járókelőknek, hogy egy kicsit várni kell ott, mielőtt át tudnak haladni.
De a tolvajnak érthető okokból igen sietős volt a dolga, ezért gondolta, átszökken a virágládán, ki tudja, lehet, hogy fel sem ötlött benne, hogy közvetlenül mögötte egy üveg állja majd az útját. A lendülettől nemcsak az üveg tört darabokra, de a tolvaj is igencsak megüthette magát, az esetet látva pedig többen is a segítségére siettek, egészen addig, míg fel nem tűnt az egyik járókelőnek, hogy vélhetően egy rablás részesét segítik nagy lelkesen.
Addigra előkerült a férfi bűntársa is, aki egy autóval várakozott a közelben, megpróbálta felráncigálni a barátját, de előbb összeszedte tőle a percekkel korábban lopott táskát a benne lévő értékekkel együtt, aztán inkább elrohant az autóért. A tolvajt egy darabig szorosan fogta az egyik járókelő, de még mielőtt a rendőrség megérkezett volna, a férfi kiszabadult a szorításból és az autóba pattanva mindketten elmenekültek. A helyi rendőrség egyelőre reménykedik abban, hogy a közzétett videó alapján sikerül majd elfogniuk az elkövetőket - számolt be a Daily Telegraph című lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


