Életmentés
A beteg mentette meg a mentős életét
Vélhetően a betege mentette meg az életét Franciaországban egy mentősnek, aki szívrohamot kapott vezetés közben.
2013.04.17 21:15MTIA mentőautó egy előrehaladott stádiumú 60 éves rákbeteget szállított kórházba CT-vizsgálatra az észak-franciaországi Lille térségében, amikor a sofőr szívrohamot kapott. A páciens észrevette a sofőr rosszullétét, és átvette tőle a vezetést. "Hadd üljek a volán mögé én! Az én életem nincs veszélyben, de a tiéd igen! Gyorsan a kórházba hajtunk! Az én CT-m várhat, de neked talán csak tíz percen múlik az életed" - idézte az életmentő beteget szerdai számában a Voix du Nord című regionális lap.
A beszámoló szerint a beteg nem tudta működésbe hozni a szirénát, ezért a fényszórót kapcsolta be, és a beteg mentőst kérte meg, hogy karját az ablakon kinyújtva próbálja kitérésre bírni a többi autóst. A betegből lett "mentős" végül időben letette a valódi mentőst a lens-i kórházban, és ezzel talán az életét mentette meg.
A kórház szóvivője szerint a mentőautó páciensének jó volt a reflexe, jó tanácsokat adott a rosszullétesnek, amivel lehetővé tette, hogy a kórházban gyorsan megfelelő kezelésben részesítsék. Az életmentő páciens, Christian Nayet még véralvadásgátlót is adott a mentősnek, hogy javuljon a vérkeringése, míg a kórházba érnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06