Hat kilométerre volt a tengertől
Fókabébi az erdőben - eltévedhetett az állat
A legközelebbi nyílt víztől hat kilométerre, az erdő mélyén bukkantak egy fókabébire Svédország keleti részén. A svéd média azt feszegeti, hogyan kerülhetett ilyen szokatlanul messzire a víztől a kis tengeri emlős.
2013.03.25 10:52MTIA TT svéd hírügynökség jelentése szerint egy izgatott hang jelezte vasárnap délután az uppsalai rendőrségnek, hogy fókabébibe botlott az erdőben sétálva. Először a rendőrség tréfára gyanakodott - mondta el Henrik Pederson rendőrfőnök. Egy vadászt kértek meg, hogy járjon utána a bejelentésnek, és a hír igaznak bizonyult.
A vadász, Robert Sandefors először azt gondolta, hogy a fókabébit talán egy sas ejtette el az erdő fölött, az állaton azonban nem látszott sérülés, a nyomok pedig azt igazolták, hogy a kisfóka önerőből, a szárazföldön vonszolta el magát kilométerekre természetes élőhelyétől. A szakemberek szerint a fókakölyök valószínűleg elszakadt anyjától, majd eltévedt, és előbb három kilométert a befagyott tengeren, majd további három kilométert az erdőben tett meg.
Bár a fókák életmódja vízhez és szárazföldhöz kötött, a szárazföldön esetlenül mozognak: mellső végtagjaik úszólábakká alakultak, a hátsók elcsökevényesedtek. Az "erdei fókát" a legközelebbi folyónál helyezték vissza természetes környezetébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


