Saját szájába röpítette a csalit
Nagy fogás volt: önmagát akasztotta horogra a horgász!
Saját magát fogta ki egy horgász Nagy-Britanniában: a szájába röpítette botja zsinórjának horgát úszóstul, nehezékestül
2013.02.15 17:29MTIAz 51 éves Steve Redheadnek a szokatlan mutatvány azért sikerült, mert egy lendületes bedobáskor a zsinór fennakadt az osmingtoni tó vize fölé hajló ágakon. A férfi addig rángatta botját, míg a damilt végre sikerült kiszabadítania, ám a zsinór végén lévő horog úszóstul, nehezékestül olyan erővel vágódott hátra, hogy szó szerint belefúródott a szájába. A damilon 5 dekányi ólomnehezék volt.
A férfit mentő vitte kórházba, ahol sikeresen kiműtötték arcából az idegen testeket. Szerencséjére nem sérült meg sem csontja, sem idegpályája, de 12 öltésre volt szükség, hogy összevarrják sebét. Az eset akár halállal is végződhetett volna, ha a horog a szemébe, a torkába, vagy még mélyebben fúródik a szájába.
"Azért pecáztam a fa közelében, mert a pontyok szeretnek télen az ágai alatt tanyázni. Azt tanácsolom minden horgásznak, hogy ha fennakad ágakon a zsinórja, ne próbálja lerángatni, inkább vágja el" - idézte Redheadet a The Daily Mirror című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06