Az utastársai elégelték meg a randalírozást
Leragasztották a részeg légiutast az ülésébe
Elegük lett az utastársaknak egy részeg férfi viselkedéséből, ezért egy idő után nem láttak más megoldást: odaragasztották őt az ülésbe, hogy moccanni se tudjon.
2013.01.08 13:29ma.huRagasztószalaggal tették ártalmatlanná az utasok azt a 46 éves férfit, aki egy Izlandról New Yorkba tartó gépen randalírozni kezdett és egyre harsányabban zaklatta utastársait. Eleinte csak szimplán idegesítőnek találták a részeg férfi viselkedését, de amikor ő a mellette ülő nőt fojtogatni kezdte és azt üvöltötte közben, hogy a gép le fog zuhanni, betelt a pohár. Valahonnan előkerült egy tekercs ragasztószalag, és nemcsak mozgásában gátolták meg onnan kezdve az utast, de a száját is betapasztották, hogy ne ordítozzon tovább.
Az utastársak beszámolója szerint a férfi a felszálláskor még nem volt részeg, de a gépen kapható italokat egymás után fogyasztotta, és úgy tűnik, az alkohol gyorsan hatott. Mire leszállt a gép a JFK-n, a rendőrség már várta, sőt: már a repülőről is ők kísérték le. Eljárás mégsem indul ellene: az utasok egyike sem vállalta az ezzel járó hosszadalmas jogi procedúrát, így inkább nem tettek feljelentést - számolt be a Metro című brit napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06