Autóstól rabolták el a részegen horkoló férfit
Peches piás: Oslóban aludt el és Svédországban ébredt
Egyik oldalról nézve igen pechesnek mondható Mattias Koch, másrészről viszont óriási szerencséje volt, hogy nem esett komolyabb baja egy kiadós utazáson kívül, amikor bepityókázott.
2012.10.01 11:29ma.huElég durva ébredésben volt része a norvég Mattias Kochnak, aki miután alaposan a pohár fenekére nézett, úgy döntött, inkább szundít egyet a kocsija hátsó ülésén. Az 50 éves férfi ugyanis még Oslóban hajtotta álomra a fejét, ám onnan mintegy 300 kilométerrel odébb, a svéd határ túloldalán ébredt fel, a göteborgi vasútállomás háta mögött.
Mint kiderült, két nő - a nemzetiségüket nem részletezte a svéd rendőrség - Kochhal együtt ellopta az autót, majd három órányi kitartó horkolás után lett elegük a férfiből és akkor dobták ki a vasútnál. Némi keresés után sikerült is letartóztatni a 30 év körüli párost, a gépjárműlopás mellett ittas vezetéssel is vádolják őket.
"Azt hiszem, pokoli szerencsém van. Végződhetett volna sokkal rosszabbul is" - mondta az időközben kijózanodott áldozat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


