Kifúrták a tetőtéri cellát
Asztallábbal lógtak meg a rabok a börtönből
Egy asztal lábát használta fel három franciaországi fogoly, hogy lyukat fúrjanak a 14. században épült börtön tetőtéri cellájának mennyezetébe, majd azon át megszökjenek.
2013.01.03 11:29ma.huHárom rab lépett meg újév hajnalán a Franciaország keleti részén található Colmar börtönéből, majd a szomszédos törvényszék épületének oldalajtaján keresztül az utcára jutottak. A fegyintézetet még 1316-ban építették, de azóta legfeljebb apróbb felújításokat végeztek benne, így sem a biztonsága nem javult számottevően, sem pedig a rabok elhelyezésére használható hely. A mostani szökés okaként is elsősorban a túlzsúfoltságot és az épület elhanyagolt állapotát említette az illetékes ügyész, Bernard LeBeau.
A három, 19-24 év közti fogoly egy széklábat használt, hogy megbontsa a nem túl masszív tetőt a legfelső szinten lévő cellában, ezzel könnyedén kibontották a borítást és a lyukon keresztül másztak át a törvényszék épületébe. A független szakértői jelentés nyomán egy jogász pert fontolgat a börtön ellen, azt remélve, hogy az illetékes hatóságok így talán végre hajlandók lesznek megjavítani a biztonsági feltételeket.
A szökevények, akiknek elfogásáról egyelőre nincs hír, testi sértés és vandalizmus vádjával helyezeték rácsok mögé, közülük ketten előzetes letartóztatásban várták a tárgyalásukat, míg harmadik társuk két éves jogerős büntetését töltötte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


