Fiának akart fájdalmat okozni
Bosszúból itatta meg patkányméreggel az unokáit
Patkánymérget tett négy unokája teájába egy nagymama és maga is ivott egy csészényit az italból, azt akarta, hogy fia megtudja, milyen érzés igazán magányosnak lenni.
2012.10.24 13:29ma.huÖngyilkos akart lenni, de négy unokáját is magával akarta vinni a halálba egy kelet-indiai nagymama. A próbálkozás azonban szerencsére nem sikerült, mert a szomszédok rátaláltak a lakásban eszméletlenül fekvő családra és még időben kórházba kerültek mind az öten. A 67 éves asszony utóbb bevallotta, azért tervezte el ezt a szönyű tettét, mert a fiával már régen megromlott a viszonya és nem akarta, hogy a nő az ő családjával éljen. "Meg akarta ölni bosszúból a gyermekeit, hogy megmutassa neki, milyen érzés a magány" - idézte a rendőrségi szóvivő szavait az austriantimes.at című osztrák hírportál.
A nagyi patkánymérget tett a gyerekek teájába, majd maga is ivott egy csészével, hogy később elhiggyék, ő is öngyilkos akart lenni, bár neki ez a mennyiség biztosan nem lett volna halálos. Nem úgy a 9, 4 és 2 éves gyermeknek, valamint a 23 hónapos legkisebbnek, akik a szomszédoknak köszönhetően mindannyian túlélték a gyilkossági kísérletet.
A nagymama most minden eddiginél nagyobb magányra számíthat, ha börtönre ítélik őt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


