Az első beteg volt, a második bánatos... És most?
Ez már gyanús: a harmadik zsiráf is elpusztult az állatkertben
Felfüggesztették egy oroszországi állatkert vezetőjét, mert rövid időn belül már a harmadik zsiráf pusztult el, ami a vadvédelmi szakértők szerint túlmutat a puszta véletleneken.
2012.10.18 11:29ma.huHárom héten belül már a harmadik zsiráf vesztette életét az oroszországi Krasznojarszk állatkertjében, ami felkeltette a vadvédelmi szakértők figyelmét is és vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben, annak lezártáig pedig felfüggesztették a vezetőt a munkájából. Az első zsiráf október elején pusztult el, a boncolás során kétséget kizáróan megállapították, hogy halálát örökletes problémák okozták, szervei fejletlenek voltak és nem működtek megfelelően.
Egy héttel később váratlanul holtan találtak az egyik társára, a gondozók elmondása szerint a két állat különösen közel állt egymáshoz, így amikor a boncolás semmi fizikai okot nem mutatott ki, csak egyvalamire tudtak gondolni: megszakadt a szíve a bánattól barátja elvesztése miatt. Most azonban egy harmadik rejtélyes zsiráfhalál borzolja a kedélyeket, ennek okáról egyelőre semmi biztos nem került nyilvánosságra, de a szakértők szerint ez már nem lehet egyszerű véletlen.
Az állatkertbe 2007-ben összesen hat zsiráf érkezett Dél-Afrikából, közülük már csak három él.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


