Mindenáron börtönbe akart jutni
Bankot rabolt: egy dollárt követelt
Minden vágya az volt egy pennsylvaniai férfinek, hogy börtönbe jusson, és ezért semmitől sem riadt vissza: képes volt egy dolláros bankrablásra is, hogy rácsok mögé zárják végre!
2012.10.11 07:29ma.huMindössze egyetlen dollárt követelt egy pennsylvaniai férfi egy bankban, célja nem a meggazdagodás, hanem sokkal inkább az volt, hogy bejuthasson végre egy állami szövetségi börtönbe. A Northern Cambria-i bankban törzsügyfélként tartották számon, így aztán érthető a pénztáros megdöbbenése, amikor az általa jól ismert Jeffrey McMullen csekkszelvény helyett egy cetlit csúsztatott elé, amelyre ráírta, hogy ez egy bankrablás és azonnal adjanak neki a kasszából egyetlen dollárt.
A pénztáros eleinte meg volt győződve róla, hogy az 50 éves férfi csak tréfálkozik velük, ezért nemes egyszerűséggel csak elköszönttőle. McMullen ekkor egy másik ablakhoz ment, ahol hangsúlyozta, hogy ez tényleg bankrablás, úgyhogy haladéktalanul adják át neki a követelt összeget. Mivel nem egészen sikerült megérteni az ügyfél szándékát, az egyik alkalmazott elmondta a rendőrségnek, hogy a saját pénztárcájából vett ki egy egydolláros bankjegyet és azt próbálta átadni a követelőző férfinek.
Végül aztán mégiscsak értesítették a rendőrséget, mert a férfi annyira ragaszkodott az eredeti szándékához, letartóztatása után pedig megjelölte azt a konkrét börtönt, amelyikbe be akar kerülni. A rendőrség azt mondta, egyelőre fogalmuk sincs, mi vezérelte McMullent és miért épp abba a fegyintézetbe szeretne jutni, de egyelőre be kell érnie a megyei börtön vendégszeretetével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


