Kiették a vagyonából a szakácsot
Bebukta az akciót: csődbe ment a becsületkasszás pizzás
Úgy gondolta, az emberek becsületességében meg lehet bízni, ezért olyan pizzériát nyitott egy kínai vállalkozó, ahol nem voltak előre meghatározott árak. A vendégeknek persze eszük ágában sem volt fizetni.
2012.10.08 07:29ma.huAzzal csábította éttermébe a vendégeket, hogy azt hirdette: csak annyit kell fizetni az ebédért, amennyit jónak látnak az íze alapján - csakhogy az éhes sereg mégsem értékelte annyira az ételeket, mint amennyibe azok valójában kerültek. Chen Ling Dél-Kínában nyitotta meg pizzázóját, de alig három nap alatt egymillió forintnak megfelelő élelmiszer fogyott el, miközben a kasszába még 70 ezer forintnyi jüan sem került.
"Senki sem úgy tűnt, mint akinek nem elég finom az étel, nem tudtam eleget főzni belőle. Egyszerűen csak nem akartak fizetni" - panaszolta a pórul járt szakács, akinek most se pénze, se alapanyaga, így szomorúan állapította meg, hogy végérvényesen tönkrement. A világ számos pontján működnek egyébként olyan éttermek, ahol a vendég az elégedettsége arányában fizet, de általában megfelelő mértékben kerül a jól sikerült vacsora végén a kasszába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


