Egyetlen csepp mérge 100 embert ölhet meg
Senki sem érti: halálos kígyómarást élt túl egy tinédzser
Egyelőre értetlenül állnak az orvosok egy 17 éves kamasz esete előtt, aki bár még nincs túl az életveszélyen, de csodával határos módon nem halt bele abba a kígyómarásba, amelyikkel a kórházig se érhetett volna el élve.
2012.09.27 17:29ma.huEgy 17 éves ausztrál fiú még küzd az életéért, miután megmarta egy taipanban honos kígyó - olyan fajtájú, amelynek mérgéből egyetlen csepp is elegendő lenne 100 felnőtt megöléséhez. A marás után legkésőbb 45 perccel az áldozat súlyos vérzéssel és bénulással kísérve veszti életét - csakhogy a Sydneyben élő kamasz saját maga sétált be a kórházba, és csak azt követően kezdett rohamosan romlani az állapota.
Noha az életveszélyen nincs túl, már maga az a tény, hogy az első órát, majd az első napot túlélte, az orvosok számára is felér egy kisebbfajta csodával. Ennél azonban még nagyobb rejtély, hogy hogyan került Ausztráliába egy olyan faj egyede, amelynek a természetes élőhelye csaknem ezer kilométerrel odébb terül el Új-Dél-Wales és Nyugat-Queensland környékén.
A kígyót egyébként könnyen azonosították a kórházban, mert a tinédzser magával vitte, miután az beleharapott a bal kezébe. Azt azonban egyelőre nem árulták el a kórház szóvivői, hogy elpusztították-e a hüllőt vagy egy tartályban életben tartják-e. A hatóságok közben abban reménykednek, hogy a fiú magához tér az intenzív orvosi ellátásnak és az ellenanyagoknak köszönhetően, és el tudja mondani, hogyan történt a kígyómarás ennyire messze a kígyó természetes helyétől.
Erre azonban még biztosan várni kell egy darabig, ha egyáltalán felépül a fiú, mivel a méreg túl nagy roncsolást végzett a szervezetében. Ennek a fajnak a marását bármely más hüllőénél halálosabbnak tartják - emlékeztetett a brit Daily Mail című lap. A szakértők szerint egyenesen az agyat támadja meg, amely a létfontosságú szervek működését irányítja, így rövid időn belül leáll a tüdő, a szív és minden izom. A gyanú szerint a fiú illegálisan tarthatott otthon egy ilyen veszélyes fajt - tette hozzá a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06