7 centis volt a fegyver hegye
Túlélte, hogy nyíl hatolt át a fején
Kivételes szerencsének mondják még az orvosok is, hogy nemcsak túlélte a fejébe fúródó nyílvesszőt egy floridai tinédzser, de a jelek szerint nem okozott maradandó agysérülést se.
2012.06.20 17:29ma.huRitka szerencsésnek mondhatja magát a 16 éves Yasser Lopez, akinek a homlokába fúródott egy nyílvessző, miután barátja véletlenül elsütött egy nyílpuskát. A becsapódás ereje akkora volt, hogy a floridai fiú belezuhant a tóba, ahová valamivel korábban horgászni mentek ki. A tinit mentőhelikopterrel szállították a Miami Jackson Memorial kórházba, ahol az orvosoknak előbb le kellett fűrészelniük a nyíl végét, addig nem tudták őt a röntgenkészülék alá tenni.
A felvételek megerősítették az elsődleges sejtéseket, miszerint a hét centi fejű nyíl, amely épphogy elkerülte a fiú jobb szemét és a jobb oldali agylebenybe hatolt be, nem sértett egyetlen létfontosságú eret az agyban és nem érintette a bal oldali lebenyt, amely a beszédért felelős. Miután azt is megállapították, hogy a nyílvessző feje egy apró csavarra van a nyélhez rögzítve, sikerült finoman eltávolítani a koponyából anélkül, hogy az agyat megsértették volna - mondta el Dr. Ross Bullock idegsebész.
"Így lehetőség nyílt arra, hogy a műtét során lecsavarjuk az idegen test hegyét, ahelyett, hogy az egész nyílvesszőt keresztül kellett volna húzni az agyszöveten" - magyarázta a szakember. Lopez egyébként a kórházba érkezésekor éber volt és beszélni is tudott, így az orvosok mindvégig bíztak abban, hogy túléli a balesetet és a beavatkozás sem okoz nehézségeket.
A balesetre ugyanakkor a fiú nem emlékszik, amit az orvosok szerint a poszttraumás emlékezetvesztés okozhat. Bár jelenleg még a bal oldalát kissé nehézkesen tudja mozgatni, már kiengedték az intenzív osztályról és az orvosok úgy vélik, teljesen felépülhet a kis híján végzetessé vált balesetből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


