Az éjjelilámpa kapcsolója is kész bacilustelep!
Óvatosan nyúljon a távirányítóhoz!
A tévé távirányítója és az ágy melletti lámpa kapcsolója a legszennyezettebb, míg a fürdőszoba kilincse a legkevésbé szennyezett tárgyak között volt abban a felmérésben, amelyben szállodai szobák baktériummal való szennyezettségét vizsgálták amerikai kutatók.
2012.06.18 15:29MTIA Houstoni Egyetem munkatársai az Egyesült Államok három államának (Texas, Indiana, Észak-Karolina) kilenc szállodájában vettek mintákat a szobák különböző pontjairól, majd laboratóriumban ellenőrizték, hogy mekkora volt baktériumszennyezettségük. A legtöbb baktériumot a szobákon belül a tévé távirányítóján és az ágy melletti lámpa kapcsolóján találták.
Mint Jay Neal, az egyetem mikrobiológusa elmondta, az otthoni távirányítókon is hasonlóan sok baktérium lehet, ám egy szállodai szobában idegen kórokozókkal lehet találkozni, amelyek nagyobb valószínűséggel okoznak betegséget. Magukat a vizsgálatokat Neal egyetemi hallgatója, Katie Kirsh folytatta le tanára irányításával, eredményüket egy San Franciscó-i mikrobiológiai konferencián vasárnap ismertették - közölte a HelathDay című ismeretterjesztő portál.
Összességében a legszennyezettebbnek a felmosó eszköz, különösen a rongy (mosófej) bizonyult: annak révén egyik szobából a másikba is átkerülhetnek a kórokozók. Egy-egy szobán belül a legkevesebb baktérium az ágyak fejtámláján, a függönybehúzó rúdon és - meglepő módon - a fürdőszobai kilincsen volt.
Mindent egybevetve 2-10-szer több baktériumot - köztük veszélyesebb, koliform baktériumokat is - találtak a különböző szállodai szobákban a kórházi kórtermekhez engedélyezett számhoz képest. Fontos azonban tudni, hogy a kórokozók jelenléte nem feltétlenül okoz betegséget: egészséges immunrendszerű ember számos baktériummal találkozik a mindennapokban, amelyektől nem betegszik meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


