Elég volt az amerikai nővérek engedetlenségéből
Szétcsap a Vatikán az apácák közt
A Vatikán kedden ismételten felhívta az amerikai apácák figyelmét arra, hogy erkölcsi kérdésekben túlságosan "szabados" álláspontot foglalnak el, s hogy az engedelmesség kötelme rájuk is vonatkozik.
2012.06.13 09:29MTIEzen a napon a Vatikánban találkoztak a Hittani Kongregáció vezetői az egyesült államokbeli Legfőbb Szerzetes Elöljárónők Konferenciájának (LCWR) küldöttségével. A Szentszék már áprilisban "komoly tanbeli eltérésekre" hivatkozva fogalmazta meg bírálatát az LCWR tevékenységével kapcsolatban.
Ez a szervezet az Amerikában szolgáló nővérrendek vezetőit tömöríti, mintegy 1500 tagja van, ők az Egyesült Államokban szolgáló rendek 57 ezer nővérének 80 százalékát képviselik.
A szervezet működésével kapcsolatban a Hittani Kongregáció már 2001-ben fenntartásait fejezte ki, 2008 óta pedig Leonard Blair toledói püspök végzett értékelést az LCWR munkájáról. A vizsgálatok eredményeiről áprilisban számolt be a kongregáció vezetője (prefektusa), William Levada.
A bíboros szerint az LCWR megreformálására van szükség, mégpedig szabályzatának, programjának, az általa követett liturgiának a felülvizsgálásával, mindezek ugyanis a Vatikán szerint eltávolodtak az egyház tanításától.
A szexualitásra, abortuszra, eutanáziára vonatkozó kérdésekben az LCWR nyíltan az egyházzal ellentétes nézeteket vall például a nők pappá szentelése, a homoszexuálisok lelkipásztori gondozásának értelmezése vagy a katolikus tanítással összeegyeztethetetlen radikális feminizmus terén.
A Vatikán képviselői a keddi találkozón "az egyházi szeretetközösség megerősítésére", a "türelmes és együttműködő megújulás" fontosságára helyezték a hangsúlyt. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kánoni jog értelmében ez az amerikai szervezet továbbra is a Szentszék felsőbb szintű irányítása alatt áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


