Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Részegen gázolták el az idős asszonyt, ám a kórház helyett egy elhagyatott helyre vitték őt és abban a tudatban, hogy már belehalt a sérüléseibe, eltemették. A párost most letartóztatták, mert a nőt valójában élve földelték el.
2012.05.24 11:29ma.hu
Fotó: shanghaiist.com
Letartóztatott egy fiatal párt a kínai rendőrség, akik eltemettek egy idős asszonyt, miközben ő még életben volt. A 68 éves nőt nem sokkal korábban a pár részegen elgázolta, amikor épp hazafelé tartottak egy egész éjszakás karaoke-buliból. Egy arra járó szemtanú szerint a nő nyöszörgött, ahogy az autó közelében feküdt a földön, és egy fiatal párt látott kiszállni a járműből. Mint elmondta: a férfi és a nő azt mondta az elgázolt asszonynak, hogy elviszik őt kórházba.
Csakhogy mint utóbb kiderült, megijedtek attól, hogy letartóztatják őket ittas vezetés és baleset okozása miatt, és mivel amúgy is úgy ítélték meg, hogy az asszony időközben meghalt, eltemették őt nem messze az úttól - áll a rendőrségi jelentésben. Amikor a rendőrség rábukkant a holttestre, a halottkém megállapította, hogy még életben volt az elföldelésekor, halálát valójában a fulladás okozta.
Az eset óriási felzúdulást okozott a közvéleményben, többen emlékeztettek arra, hogy a modern kínai társadalom egyre erkölcstelenebb irányba tart. Egyes vélemények szerint ennek a hátterében az ország gazdasági fellendülése állhat, ami miatt nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek a gazdagok és a szegények között - a baleset is egy elit környéken történt -, és ez fenekestől felforgatja a hagyományos emberi értékeket.
A hír kapcsán ismét előtérbe került az a tavalyi videófelvétel is, amelyen egy két éves gyermeket ütött el egy furgon, az emberek pedig közömbösen mentek el mellette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


