Túl sok volt a baleset a pötyögők miatt
Betiltották az SMS-ezést a gyalogosoknak
Betiltották a gyalogosoknak az SMS-ezést, igaz, egyelőre csak egy amerikai városban, de ott kíméletlenül büntetnek a rendőrök, ha valakit telefonos pötyögésen kapnak menet közben.
2012.05.15 15:29ma.huKemény büntetésre számíthat mostantól az, aki az utcán gyaloglás közben SMS-t ír a telefonján, legalábbis az amerikai New Jersey-ben lévő Fort Lee nevű városban. A helyi elöljárók azért kényszerültek a bekeményítésre, mert a statisztikák szerint az év első 4 hónapjában már több mint húsz gyalogost ütöttek el amiatt, hogy SMS-ezés közben az autók elé léptek.
A másfél hónapja életbe lépett szigor egyelőre csak a városnak jött jól: 117 gyalogost kellett már megbírságolni, a büntetés akár a 85 dollárt (17 ezer forint) is elérheti.
Nemrég a New York-i Egyetem tudósai épp azt vizsgálták, hogy az SMS-ezés mennyire téríti el a gyalogosokat: mobiltelefont nyomtak a kísérletben részt vevők kezébe és azt figyelték, hogy mennyire tudják tartani az egyenes vonalat, ha a kijelzőre bámulva kell gyalogolniuk. A kísérlet bebizonyította, hogy azok, akik nemcsak mereven bámulták a kijelzőt, de közben pötyögtették is a szöveget, azok 60 százalékkal gyakrabban tértek le a kijelölt vonalról.
Bár egyes készülékek már képesek a kijelző felső részén - a beépített kamerának köszönhetően - mutatni az utat az SMS-ezőnek, Fort Lee-ben ezt a modellt sem engedélyezik a rend szigorú őrei, így ha sürgősen írni kell valamit, jobban teszik a gyalogosok, ha behúzódnak egy kapualjba az elküldés idejére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


