A részegekre tényleg őrangyal vigyáz?
Karcolás nélkül úszta meg a vonatgázolást
Egyetlen karcolás nélkül úszta meg a vonatgázolást, legalábbis az apró horzsolásokat semmiképp sem a mozdony okozta annak a részegnek, akire épp a síneken tört rá a szükség.
2012.05.14 17:29ma.huIsmét beigazolódott a régi mondás, amely szerint a részeg emberekre külön őrangyal vigyáz: most egy svájci fiatalember úszott meg egy általában halállal végződő balesetet. A 23 éves Peter Ritter nem volt túl szomjas, amikor útját Rorschach közelében egy sínpár keresztezte, ő pedig úgy döntött, ha már úgyis ekkora akadály hárult elé, pihenésképp kiengedi a felesleges folyadékot.
Csakhogy épp akkor jött arra egy vonat is, és a mozdonyvezető meg volt győződve róla, hogy megölte a váratlanul felbukkanó férfit. Miután sikerült megállítania a szerelvényt, hogy megkeresse az áldozat maradványait, ő lepődött meg a legjobban, amikor kopogtatást hallott a mozdony ablaka felől. "Az áldozatnak vélt férfi állt ott és nevetett. Úgy tűnt, rendkívül viccesnek találta az egész helyzetet" - magyarázta később Peter Eugster rendőrségi szóvivő. Mint kiderült, a mozdony lendülete miatt a részeg férfi hátrahuppant, és beleesett az egyik bokorba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06