Elöl is két gömb, hátul is kettő!
18+ képek - Játsszunk négy kerek labdával egy kapura!
Érdekes új sportág van születőben, de csak akkor, ha Valerie Cormierrel játszunk. Tulajdonképp nem sok felszerelésre van szükség hozzá, speciális öltözetre pedig végképp semmi.
Nézze meg Valerie Cormier négy gömböcskéjét! 
Klasszikus szófordulattal élve azzal is kezdhetnénk, hogy fel kell kötnie annak a nadrágját, aki versenyre szeretne kelni Valerie Cormierrel, ám ez a mondás itt kevésbé állja meg a helyét, már csak azért is, mert inkább szabadulni kell attól az alsóneműtől kötözgetés helyett.
A játékot nehezíti, hogy nincsenek letisztázott szabályok, mindössze azt lehet tudni, hogy négy labda van a pályán, de csak egy kapu, ahova ráadásul nem is a labdákat kell bejuttatni, azok csupán a cselezésben segítenek.
További akadály, hogy Valerie saját bevallása szerint hívő katolikus, bár ezt kissé nehezen hisszük el, de ki tudja, szóval lehet, hogy a játékszabályok közé még valahova be kell szorítani három különleges eszközt is, úgymint ásó, kapa, meg egy nagyharang.
Talán ennyire mégsem kell megküzdeni a győzelemért...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


